Amióta nagycsoportosok lettek a zöldek, mindig van valami nagy titok, amiről csak suttogva lehet beszélni, amiről én semmiképp nem tudhatok. Most a karácsonyi készülődés van terítéken.
Az előző „nagy buli” a kiállítás volt, a híres, a nevezetes kiállítás. Az én gyerekemet jobban érdekelte a működtetés, mint az alkotás, így előbb tudtam, hogy lesz vendégkönyv és pecsételnek a látogatóknak, és ami Gáspár szerint a legfontosabb, lesz „látogatási idő”.
Katinka, Bogi, Marika és a gyerekek kitettek magukért, remek kiállítást raktak össze. Mint minden eddigi titkos történetnek, ennek is volt felvezetése, közepe és egy látványos vége. Kezdem a véggel: mindenféle dobozból, kupakból, dugóból, mütyürből készítettek hol egészen fantasztikus, hol pedig igazán vicces járműveket a gyerekek. Mint egy igazi kiállításon, itt is minden akadt, teherautó, villamos, TúróRudi-szállító, utazó-közönség, állomás mellet ott volt az alkotó neve.
A kiállításig vezető út minden lépését nem ismerem, de a legizgalmasabb persze az volt, amikor elmentek a Remizbe, ahol nemcsak felpattanhattak a villamosra, hanem a vezetőfülkébe is bemehettek, ahol kiderült, hogy a villamosnak botkormánya van (állítólag).
Persze nagyon jó, hogy a gyerekek ilyen ügyesek, ennyi mindent kitaláltak és megvalósították, de nekem a legnagyobb öröm, hogy mind magukra, mind társaikra büszkék voltak.

Tóth Sára
Tóth Gáspár
anyukája