Bő egy éve kerültünk a Zugliget oviba – viszont mindjárt két gyerekkel. Szóval már „fogyasztottunk” egy óvodát, vagy az óvoda minket, ez nézőpont kérdése. Ami elsőre megfogott, az az ovi pozitív légköre volt. Örültem, hogy nem azt éreztem, hogy a gyerekem és én egy újabb problémahalmazt képezünk csupán az intézmény életében, amelyet orvosolni kell; hanem örülnek nekünk. Rám sem úgy tekintettek, mint a gyerekhez kapcsolódó gondra, akivel viselni kell az együttműködés terheit, hanem mint olyan valakire, akivel lehet egy kicsi életet együtt formálni, nevelni, szeretni.

Másodszor roppant örültem a Freinet-pedagógiának. Olyan rendszer ez, ami nem nagyon különbözik attól, ami az életünket otthon jellemzi. Az „ismerős terep” segített a gyerekeimnek beilleszkedni, kapcsolódni a többiekhez. Szeretem, hogy nem terhelik a családot olyan „programokkal” amelyeknek nem látom értelmét. Szeretem, hogy örömtelivé tették a számomra „frászos” ünnepeket, mint a farsang, vagy az anyák napja. Hálás vagyok, hogy a karácsonyt, a Mikulást meghagyják a család hatáskörében, de azért van lenyomata az óvoda életében ezeknek az ünnepeknek is. Köszönöm, hogy első renden adni akarnak és nem elvárnak.

A legfontosabbat utoljára hagytam; nincs az a pedagógia, ami működne PEDAGÓGUS nélkül. Számomra már az csodálatra méltó, hogy valaki épp ésszel kibír két tucat másfél méter alatti gyerkőcöt napi nyolc(+) órában. Ha emellett még szereti őket és adni tud és akar nekik, az már olyan magaslat, ami előtt csak áhítattal lehet hódolni. Anna, Csilla, Ibolya, Kati, Vica, Viki, Zita a Világörökség részei vagytok; hálásan köszönjük a munkátokat!

Parti Judit (Kék és Sárga csoportos anyuka)